Ismét a jelképekről

Horogkereszt, vörös csillag. Orbán miniszterelnök egy riportban kifejtette, hogy április elsejéig nem tudják megalkotni az új jelképtörvényt. Ez elvileg azt jelenti, hogy ezen határidő után nem büntethető az, aki ezeket a tiltott jelképeket (a többivel együtt) nyíltan viseli, vagy bárhol feltünteti. Ebből a teljesen lényegtelen, kisszerű kérdésből azonban a szélsőbal, a cionbolsevisták és egyes szélsőséges jobboldaliak központi kérdést fabrikálnak. Vajnai, egy cionbolsevista minipárt vezetője óriási győzelemnek nevezi ezt a helyzetet, mert ő ment el ezzel a nemzetközi bíróságra, reklamálni a vörös csillag önkényuralmi jelképpé nyilvánítását hazánkban. Vajnai, aki nem elvtárs és nem is úr (tehát egy senki), de még épeszűnek sem nevezhető, óriási öngólt rúgott. Igaz, hogy kitűzheti a vörös csillagot - számára kötelezővé is kellene tenni -, mert így mindenki azonnal tudja, hogy kivel is áll szemben.

Ez a kis politikai törpe veszi magának azt a bátorságot, hogy egy nevezőre kapaszkodjon azokkal, akiknek valóban jelent valamit a vörös csillag. Egy frontharcos orosz katonának, aki ezt a jelképet a kitüntetésén viseli, vagy egy tudósnak, kiváló dolgozónak, aki a munkásságáért kapott kitüntetést, vagy egyszerűen csak azokkal, akik vörös csillagos zászlók alatt harcoltak valóban sokat jelenthet ez a jelkép. Ők mind áldozatot hoztak, vérükkel, munkájukkal bizonyítva elkötelezettségüket nem csak egy eszme, hanem a népük, nemzetük felé. A lényeg az áldozathozatalon van, és ez nem csak a vörös csillagra, hanem más jelképekre is ugyanígy vonatkozik.

De milyen áldozatot hozott ez a kis törpe és zavaros társasága? Eddig még semmilyent, és nem is fog. A botrány az nem áldozat, a pár forintos büntetés sem az, ez csak politikai machináció. Ráadásul ha osztálytársadalomban gondolkodnának (ahogy az egy igazi kommunistától elvárható), mélységes csöndben maradnának, mert pontosan ők azok, akik nem férnek bele a kommunista világképbe, mint a kommunizmus építői. Röhejes egy helyzet, pontosan olyan, mint amikor a milliárdos MSzP-s vezérkar, Gyurcsánnal az élén az Internacionálét énekelte ("föl, föl te éhes proletár"). Totális tudathasadás!

Más a helyzet a Thürmer-féle Munkáspárttal, mert ők valóban egy tradíció őrzői, és ezért eddig nem is csináltak botrányt a vörös csillag kérdéséből. Ők jól tudják, hogy nem az a fontos, ami a kabáton van, hanem az, ami a szívekben. Ugyanez a helyzet azokkal is, akik valóban elkötelezett emberek, eszmeiségtől függetlenül. Egy jelkép tiltása a jelkép felmagasztalása is egyúttal. Azért tiltják, mert félnek a kisugárzó erejétől, lélektani befolyásoló képességétől. Ha már nem tiltják, akkor nem is tartják veszélyesnek. Meg lehet jeleníteni akárhol, még a WC papíron is. Lehetőséget ad pár hülyének, hogy felcicomázva magát, belekiáltsa a nagyvilágba: igazi hülye vagyok!

Nem a jelképek erejét vonjuk kétségbe, hanem a lejáratásától óvjuk azokat, akik bármelyiket fontosnak tartják. Könnyen úgy járhatnak a jelképek terén, mint a hungaristák az Árpád-sávos zászlóval. Amikor 1997-ben a Becsület Napján a budai Várban demonstratív körülmények között a nagy nyilvánosság elé került, még tisztelet és erős gyűlölet övezte. Ma már a butikosok és politikai percemberkék ügyeskedésének köszönhetően egy jellegtelen divattárgy lett, amit kocsmatöltelékek lobogtatnak hőst játszva. De ezt még valahogy el is lehetne fogadni, de azt már nem, hogy sállá, majd zoknivá alacsonyították., amit büdösen a szemétbe dobnak. Az egyik legszebb és legrégibb nemzeti jelképünket, ősi zászlónkat silány divatcikké minősítették. Az is egy megalázása a vörös csillagnak, hogy egy sörmárka logójaként szerepel. Tényleg csak a WC papír van már hátra, hogy teljesen le legyen járatva.

Félreértés ne essék, nem a vörös csillagot akarjuk védeni, hanem a szimbólumok fontosságára hívjuk fel a figyelmet, és arra is, hogy azok, akik a saját emberségükből képtelenek bármit is felmutatni, milyen előszeretettel hivatkoznak olyasmikre, melyhez a valóságban semmi közük. A részeges kocsmatöltelék hiába aggatja magára az SS jelképeket, attól még az marad ami, csak a jelképet szégyeníti, csakúgy mint az a másik kocsmatöltelék (szellemi kocsmák töltelékei), akik a vörös csillagot aggatják magukra, és máris azt képzelik, hogy valamelyik elit gárdahadosztály kiemelkedő tagjai. Pedig csak a saját kreténségük hirdetői.

Amikor a moszkvai katonai parádén az andráskeresztes ezredzászlókkal együtt a sarlós-kalapácsos, vörös csillagos zászlók is felvonulnak (és mindig a második sorban), akkor ott nem egy eszmeiséget, hanem az adott katonai alakulat hősi múltját jelenítik meg. Ezzel szemben az ilyen Vajnai-félék mit akarnak megjeleníteni? Azt, hogy feljelentenek mindenkit, akik nekik nem tetszik? Erre nem egy vörös csillagot kellene kitűzniük, elég lenne egy szál júdásvirág is. Azt legalább nem kellene magyarázniuk, mindenki tudná miért viselik.

Az igazi szélsőjobboldaliak nem fognak sem nyilaskeresztet, sem horogkeresztet aggatni magukra. Ilyen zászlókat, plakátokat, propaganda anyagot sem fognak lobogtatni, osztogatni. Van ennél sokkal fontosabb dolguk is. Akik meg ezt teszik, azért teszik, mert eddig ér fel a tudatuk. Persze egyetlen olyan tételt sem tudnak elfogadhatóan definiálni, mely bármelyik eszmeiséggel összefüggésbe hozható, de hát pontosan ezért maradnak a jelképek szintjén. Az is nyilvánvaló tény, hogy a cionbolsevista minipárt sem különb ezeknél semmivel, mert még a saját eszmeiségét sem tudja kifejteni. Még mindig a kétszáz évvel ezelőtti, a nagy (kikeresztelkedett zsidó) opportunista által megfogalmazott tételeknél és az elhangzásakor is röhejes dimitrovi megfogalmazásnál tartanak, és soha nem is fognak fölébe emelkedni. Nincs felhajtó erő, sem intelligencia, sem tudás.

Tehát ezek tudatában kijelenthetjük, hogy a jelkép-ügy egy olyan ügy, amelyik nem ügy. Teljesen mindegy, hogy van, vagy nincs. Az idő már régen túllépett az ilyesmiken.

Kassai Ferenc - Hídfő.net