Amikor az áruló árulóvá válik

Sokan hiszik úgy, hogy a nagy dolgokat nagy jelek kísérik. Talán Jézus születését kísérő csillag miatt, vagy esetleg valamilyen amerikai filmekbe illő mese okozza nem tudni, csak azt, hogy sokan élnek ebben a tévhitben. Például abban, hogy ha valaki valami nagy hazamegmentő cselekedetet hajt végre, akkor tízezrek üvöltenek az utcán örömünnepet ülve, vagy ha valaki valami nagyon rosszat tesz, akkor megnyílik a föld, és ördögök ugrálnak elő. Ha nincs ováció, vagy nincsenek ugráló ördögök, voltaképpen nem is történt semmi. Nincs hazamentés, és nincs árulás sem.

Azok az emberek, akik mozgalmunkat nem is oly régen elárulták, meggyőződéssel hiszik, hogy semmi rosszat nem tettek. Nem esküszegők, nem árulók, mert nincsenek fejükre omló mennyezetek, sem előugráló ördögök. Semmilyen látványos jelenség nem kísérte tettüket, így hát az nem is árulás.

A nagy hőstetteket és az árulásokat azonban soha nem kísérik ilyen jelek. Az, hogy az MNA egyik fele ilyen gyermeteg módon viselkedett, az annak a gyermeki szentimentalizmusnak köszönhető, amibe az utóbbi évek során szépen lassan, mint egy szirupos cukormázba elsüllyesztették magukat. Hiába próbálta a vezetés kordába terelni a hülyeséget, az már elszabadult, és semmilyen befolyást sem tűrt el maga felett. Fél lábbal sem jártak a földön, és valami olyan eseményt, jelet, vagy valami túlvilági személyt hajkurásztak, amely majd jelet küldd és akkor megkezdődik a nagy szellemvilágbeli harc, kivetülve ide a mi anyagi világunkba is. Ez is része a Júliás halottlátó cigány ökörségének, de még annak sem kellett lenni, mert elég volt égi kápolnákat hajkurászni, vagy éppen önmagában a hülyeséget képviselni, a maga gyermeteg valójában. Volt, aki úgy képzelte, hogy energiagömböket fognak lövöldözni és erre gyakoroltak is, mások egyszerűen csak át akartak látni a falon, de volt aki kápolna felépítésével akarta a nagy szellemi harcot megnyerni. Nem rosszabb ez, mint a Nibiru-várás, és a valósághoz semmi köze.

A szellemvilágban valóban hatalmas háború folyik, de ebből itt a fizikai létben semmit sem érzünk meg. Ez a harc a fejünk felett zajlik, és ebbe talán betekintésünk lehet ha egyszer - életünk végén – amikor az élet szürke függönyei felgördülnek, és megláthatjuk a másik oldal világát. Addig azonban csak a szellemünkkel harcolhatunk, de azzal keményen, és a mindennapokban. Ennek a harcnak szabályai vannak, melyeket a Szentírásban, a különböző vallások szent irataiban, ősi bölcseletekben találunk meg, de semmiképpen sem a fantázia-filmekben, meg halottlátó idióták agymenéseiben. Ahhoz, hogy valaki ezeket megértse, járjon hittanra, ismerje meg a vallását.

Az árulás egy rettentően egyszerű dolog. Semmi különleges nincs benne. Egyszerű, gyors, fájdalommentes. Csak ki kell mondani. Épp úgy, mint amikor az ember azt mondja az ördögnek: igen. Ennyi, ilyen egyszerű. Nem kíséri földindulás, sem démonok hada. Így az, aki elkövette, talán fel sem mérte, hogy valójában most árult el valakit, vagy valamit. Az árulás és az áruló éppen olyan, mint Gárdonyi Hegedűse. Csak kimondta, és ezzel áruló lett. Csak megtette, rossz felé lépett. Ennyi éppen elég. Egy rossz jel, egy rossz kijelentés, egy rossz döntés. És vége. Mindenféle égzengés és csinnadratta nélkül az ember áruló lett.

Van olyan áruló is, aki meg van győződve arról, hogy jót cselekszik. Ő csak jót akart. Éppen ezért tartja a közmondás, hogy a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve. Mert lepcses szájúak, háttérben szervezkedők, a hátak mögött acsarkodó suttogó hiénák hiába is hivatkoznak arra, hogy ők csak úgy mondák ám, nem komolyan, csak úgy mérgükben lepcseskedtek, csak véletlen szervezkedtek hosszú hónapokon keresztül, ez a tényen semmit nem változtat, ettől még árulók lettek. Örök időkre mindenki szemében. Aki az esküjét megszegi, sem barát, sem ellenség előtt többé meg nem áll. Örök időkre hordozza magán az árulás nem látható jelét, ami csak akkor lesz majd látható, ha olyan személyek és lények fogják számon kérni, akik látják azt.

Egészen más lett volna a helyzet a mozgalom vonatkozásában, ha ezek a személyek a szabályok betartása mellett kilépnek. Alakítanak egy másik szervezetet, új jelszavakat, címeket, ideológiát hirdetnek ki, megkezdik a saját kútfőből való építkezést. Hivatkozhatnak bármire, hogy kinőtték saját kereteiket, hogy nem értenek egyet. Ezzel nincs semmi gond, talán még a jó viszony is fennmaradhatott volna. Persze akkor is lopott elvekkel újat csinálni már az árulás egy másik formája, de megmagyarázható. Ám azzal operálni, hogy ellopni mindent, amit más felépített, ellopni indulót, zászlót, jelképet, jelszavakat, újságot, címeket, jelvényeket, ünnepet, kijelentéseket és megírt cikkeket, és mindent, amit a mozgalom létrehozott 23 év alatt, az árulás voltát a legteljesebb mértékig kimeríti.

Persze erre szükség volt, mert ezeknek az embereknek a fejében az ég világon semmi nincs. Üres mint egy kiborított bili. Ezért kell lopni, és ha lehet, akkor már vigyünk mindent amit lehet alapon. De ha egy bandita mindent elrabol egy házból, csak azért, mert minden nála van, attól még ugyanolyan bandita maradt. Továbbra sincs égzengés, földindulás. És ha nincs, - gondolják ők - nem is történt semmi. Csak árulók lettek, és azok is maradtak. Semmi más nem történt. Bélyeget égettek a saját homlokukra, és a jel alatt lehet dicsértessékezni, a jel ott marad örökre. Minden szavukban, minden cselekedetükben, minden gondolatukban ott lesz a jel. Az árulók jele.

Kemény Gábor - Hídfő.net